Sokan próbálunk többet és többet tenni. Azért csinálunk dolgokat, mert azt hisszük muszáj, mert pénzt akarunk keresni, el akarunk érni valamit, gondoskodni másokról, az életünket, a világunkat akarjuk jobbá tenni. Gyakran gondolkodás nélkül teszünk dolgokat, mert megszoktuk, valaki megkért rá, vagy mert azt gondoljuk, hogy meg kell tennünk. Ám, ha létezésünk alapja nem elég erős, minél többet teszünk, társadalmunk annál zavarodottabbá válik.

Néha sokat teszünk és valójában nem érünk el semmit. Sok ember van, aki sokat dolgozik. Vannak, akik sokat meditálnak, kántálnak, recitálnak, füstölőt gyújtanak, de sohasem alakítják át a haragjukat, elkeseredésüket, féltékenységüket. Ez azért történik, mert létünk minősége a cselekedeteink alapja. A törekvésen, ítélkezésen, ragaszkodáson alapuló cselekedetek -még a meditációk is- ezeket a minőségeket fogják tükrözni. A jelenlétünk minősége a legtöbb, amit a világnak adhatunk

Thich Nhat Hanh: How to sit (2014)

Ismertem egy férfit, aki annyira haragudott az apjára, hogy így fogalmazott: „Nem akarom, hogy bármi közöm legyen az apámhoz.” Érthető. Úgy érzi, minden szenvedésének az apja az oka, és teljesen más akar lenni, mint ő. Mindenestől el akarja vágni magát a létezésének e részétől. De ha a mélyére tekint, meglátja, hogy bár teljes lényével utálja az apját, ő az apja, az apja folytatódása. Saját magát gyűlöli, amikor az apját gyűlöli. Nincs más lehetőség, mint hogy elfogadjuk az apánkat. Ha kicsi a szívünk, nem tudjuk még őt átölelni; ehhez nagy szívre van szükségünk. Hogyan tárjuk ki a szívünket, hogy elég hely legyen benne apánk átöleléséhez?

A mélyre tekintés az egyetlen gyakorlás, amely a mérhetetlenségig segít kitárnunk a szívünket. Amíg mérhető a szív, addig nem nagy. Az igaz szeretetet négy összetevő, a négy mérhetetlen alkotja. Ezek a maitri (szerető kedvesség), a karuna (együttérzés), a mudita (öröm) és az upeksha (felülemelkedettség, megkülönböztetésmentesség). A gyakorlást ezekkel az összetevőkkel végezzük, hogy a szívünket a mérhetetlenségig megnyissuk. Ahogy a szívünk kezd megnyílni, növekedni, bármilyen szenvedést képesek vagyunk átölelni, elbírni és elviselni. Amikor átöleljük a bennünk lévő szenvedést, az véget ér.

Buddha a következő hasonlattal írja le a mérhetetlen szívet. Ha valamilyen piszok hullik a vizespoharunkba, már nem isszuk meg azt a vizet, ki kell öntenünk. De ha ugyanazt a koszt egy hatalmas folyóba dobjuk, attól még használható marad a vize. A folyó nagy, el tudja fogadni a koszt, és megihatjuk a vizét.

Amikor kicsi a szívünk, nem bírjuk elviselni a mások vagy a társadalom által ránk rótt szenvedést. Ám ha nagy a szívünk, képesek vagyunk átölelni a fájdalmat, és nem kell szenvednünk tőle. A négy mérhetetlen gyakorlása a folyóhoz hasonlatossá növeszti a szívünket.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)

A testünk sejtjei megkülönböztetés nélkül együttműködnek egymással. Egy napon a bal kezemben szöget fogtam, a jobb kezemben pedig kalapácsot. Próbáltam felakasztani egy képet, de nem voltam túl tudatos. A szög helyett az ujjamra csaptam. A jobb kezem azonnal letette a kalapácsot, és segítségére sietett a bal kezemnek, mintha saját magát gondozta volna. A bal kezem nem lobbant haragra a jobb kezem iránt, mivel rendelkezik a megkülönböztetésmentesség bölcsességével. A jobb kezem pedig nem mondta: „Gondoskodom rólad, bal kéz, ezt nem szabad elfelejtened.” A bal kezem sem szólt így: „Jobb kéz, igazságtalanul bántál velem, jóvátételt követelek, ide azzal a kalapáccsal.” Nincsen te, nincsen én, nincsen megkülönböztetés; ők egyek. Olyan ez, mint a Szentháromság. Az Atyaisten ott van a Fiúistenben; a Szentlélek pedig ott van az Atyában és a Fiúban. Ez a kölcsönösen függő létezés. Az egyikben megpillantjuk a másik kettőt. Jött némi fájdalom, de mindkét kezem osztozott a szenvedésben, mivel egy szeretetteli kapcsolatban nem létezik megkülönböztetés. Ez az egykedvűség (upeksha). Ha jelen van a megkülönböztetésmentesség bölcsessége, akkor a boldogság és a szenvedés többé már nem különálló ügy.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)

Elmélyítve figyelmét, a meditációt gyakorló belátásra jut és bölcsességet nyer (prajna). A belátás megszabadíthat minket a szenvedéstől és a szolgaságtól. Meditálás során a bilincsek lehullanak, a belső szenvedést felépítő neheztelés, félelem, harag, reményvesztettség és gyűlölet átalakulnak, a kapcsolatok az emberekkel és természettel könnyebbé válnak, a szabadság érzése és öröm hat át minket. Ráébredünk, hogy belül és körülöttünk mi van. Frissebbek és élettelibbek vagyunk napi életünkben. Ahogy egyre szabadabbak és boldogabbak vagyunk, egyre kevésbé cselekszünk olyat, ami másnak szenvedést okoz, és képesek vagyunk önmagunkat megváltoztatni és körülöttünk másoknak segíteni tudunk szabaddá válni.

Thich Nhat Hanh: How to sit (2014)