Először önmagunkkal kel megbékélnünk, mielőtt valaki mással tennénk ugyanezt. Felismerjük és átöleljük érzéseinket és érzelmeinket. Meglátjuk, hogy szenvedésünk oka bennünk van és nem valaki másban, s ő csak megérintette a már bennünk rejtőzködő szenvedés gyökerét. Megértve mindezt, megláthatjuk azt, amivel mi magunk járultunk hozzá a nehézség létrejöttéhez, s ennek nyomán együttérzés kélhet bennünk. Mikor megbékéltél és békében vagy önmagaddal, sokkal könnyebb a másikhoz lépni és így szólni: „Tudom, hogy sokat szenvedtél. Tudom, hogy magam is hozzájárultam szenvedésedhez. Nem voltam elég éber és körültekintő. Nem értettem meg kellőképpen a szenvedésedet és a nehézségeidet. Lehet, hogy olyat mondtam vagy tettem, amivel a helyzetet tovább rontottam. Nem akartam sebet ejteni rajtad. Fontos számomra a boldogságod, a biztonságod, a szabadságod és az örömöd. Mivel foglya voltam a saját szenvedésemnek, időnként meggondolatlan voltam. Az a benyomás kélhetett benned, hogy fájdalmat akartam okozni neked. Ez nincs így. Ezért kérlek beszélj nekem a fájdalmaidról úgy, hogy ne kövessem el ismét ugyanazt a hibát. Tisztában vagyok azzal, hogy a te boldogságod döntő jelentőségű az én boldogságom szempontjából. Szükségem van a segítségedre. Oszd meg velem a félelmeidet és a szorongásaidat, a nehézségeidet, az álmaidat, hogy jobban megérthesselek.”
Forrás: Thich Nhat Hanh (2017). „How to fight”. Paralax Press, Berkeley, California.
