Idézetek

Többségében Thich Nhat Hanh magyarul megjelent köteteiből vett idézetek olvashatók itt. 

Megérintem a földet, és többé nem hiszem, hogy azonos vagyok ezzel a testtel, és hogy életem ideje véges.

Látom, hogy ez a test, amely földből, vízből, levegőből és tűzből épül fel, valójában nem azonos velem, s hogy ez a test nem jelenti a határaimat. Része vagyok szellemi és vér szerinti őseim életfolyamának, mely évezredek óta áramlik, mire a jelenbe ér, és évezredekig folyik még a jövőben is. Egy vagyok az őseimmel. Egy vagyok az összes emberrel és az összes fajjal, akár békésen és félelem nélkül élnek, akár szenvedéssel és félelemmel teli az életük. Ebben a pillanatban is mindenütt jelen vagyok ezen a bolygón. Jelen vagyok a múltban és a jövőben is. E test felbomlása nem érint engem, éppúgy, ahogy a virág lehullása nem jelenti a szilvafa elmúlását. Úgy tekintek magamra, mint egy hullámra az óceán felszínén, s az én valódi természetem az óceán vize. Látom magam az összes többi hullámban, és látom, hogy minden hullám bennem van. A hullám formájának megjelenése és eltűnése nincs hatással az óceánra. dharmatestemet és szellemi életemet nem érinti élet és halál. Látom, amint jelen voltam, mielőtt a testem alakot öltött, s hogy az után is jelen leszek, amikor a test felbomlik. Ebben a pillanatban is látom, hogy nem ebben a testben létezem. Nem hetven vagy nyolcvan esztendő az én életem. Az életem – akár egy falevélé vagy Buddháé – határok nélküli. Túlléptem azon az elképzelésen, hogy csupán egy test vagyok, mely térben és időben elkülönül az élet többi formájától.

A Föld három érintése. Harmadik érintés.
(https://www.szelidmosoly.hu/index.php/hu/tanitasok/gyakorlatok/19-a-fold-harom-erintese)

Mindannyian hajlamosak vagyunk arra...

Mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy harc dúljon a testünkben és elménkben. Azt hisszük, a boldogság csak a jövőben lehetséges. Ezért olyan fontos a "megérkeztem" érzés gyakorlása. Annak felismerése, hogy már célba értünk, nem kell tovább utaznunk, itt vagyunk, békével, örömmel tölt el. Boldogságunk feltételei máris adottak! Csak a jelen pillanatban kell élnünk, és máris rájuk találunk.

Thich Nhat Hanh: A béke érintése (Édesvíz kiadó, 2004)

Megérintem a földet, és kapcsolatba kerülök minden emberrel és minden fajjal, aki és amely ebben a pillanatban velem együtt él ezen a világon.

Egy vagyok az élet csodálatos és ragyogó szövedékével, amely minden irányba kiterjed. Látom a szoros kapcsolatot köztem és a többiek között, s azt, ahogyan osztozunk a boldogságban és a szenvedésben. Látom, hogy egy vagyok azokkal a nagyszerű lényekkel, akik szinte mindenhol fellelhetők. Ezek a lények a részeim. Félelem nélkül tekintenek a születés, halál, boldogság és szenvedés különböző formáira. Általuk megérintem a nem félelmet magamban. Egy vagyok azokkal az emberekkel, akikben az elme békéje, a megértés és a szeretet megfelelő mértékű, akik képesek megérinteni azt, ami csodálatos, tápláló és gyógyító, és akik képesek szerető szívvel magukhoz ölelni a világot és kiterjeszteni óvó karjukat. Én is képes vagyok erre. Hozzájuk hasonlóan bennem is béke, öröm és szabadság lakik, s én is képes vagyok eloszlatni a körülöttem élők félelmét és örömöt nyújtani nekik. Látom magamat a nagyszerű lényekben, és a nagyszerű lényeket magamban. A szenvedés, amellyel szembe kell néznem, nem a saját szenvedésem, hanem a kozmosz szenvedése. Szenvedek a cunamiban és a haiti földrengésben. Szenvedek, amikor kivágják az erdőket. Amikor a kis halat üldözi a nagy hal, félelmet érzek. Ez a félelem nem a saját félelmem, hanem az összes nemzedék és az összes élőlény félelme. Látom magam minden fajban, és minden fajt látok magamban. Nem érzem magányosnak és elszigeteltnek magam, mivel egy vagyok a világegyetem minden létezőjével.

A Föld három érintése. Második érintés.
(https://www.szelidmosoly.hu/index.php/hu/tanitasok/gyakorlatok/19-a-fold-harom-erintese)

A végső valóság

Ha mély tudatossággal érintünk valamit, mindent érintünk. Ugyanez igaz az időre. Ha egy pillanatot mély tudatossággal érintünk, minden pillanatot érintünk. Az Avatamszaka szútra szerint, ha egy pillanatot mélyen átélünk, abban a pillanatban benne van egy teljes múlt és a jövő. „Egyben benne rejlik minden." A jelen pillanat megérintése nem azt jelenti, hogy megszabadulunk a múlttól és a jövőtől. Amikor megérintjük a pillanatot, ráébredünk, hogy ez a múltból áll, és a jövőt teremti meg. A jelen érintésével egy időben megérintjük a múltat és a jövőt. Globálisan megérintjük az idő végtelenségét, a valóság végső dimenzióját. Ha igen mély figyelemmel iszunk egy pohár teát, megérintjük a jelen pillanatot, és megérintjük az idő egészét. Ez a tette Szent Ferenc, amikor olyan mélyen érintette meg a mandulafát, hogy még a tél közepén is virágozni látta. Átalakította az időt. A meditáció azt jelenti, hogy az élet minden pillanatát mélyen éljük meg. A meditáció segítségével látjuk, hogy a hullámok vízből állnak, a történelmi és a végső dimenzió valójában egy. Még ha hullámok világában élünk is, megérintjük a vizet, és tudjuk, hogy a hullám nem más, mint a víz. Szenvedünk, ha csak a hullámot érintjük meg. De ha megtanuljuk, miként maradjunk kapcsolatban a vízzel, az nagy megkönnyebbülést hoz. Aggodalmaink nagy részétől megszabadít, ha megérintjük a nirvánát. Dolgok, amelyek a múltban felzaklattak minket, immár nem lesznek fontosak, és egy nap majd - képzeljük el – képesek leszünk megérinteni a végtelen időt és teret.

Thich Nhat Hanh: A béke érintése (Édesvíz kiadó, 2004)