Idézetek

Többségében Thich Nhat Hanh magyarul megjelent köteteiből vett idézetek olvashatók itt. 

Mindent a tudatunk teremt.

Mindent a tudatunk teremt. Amíg nézed, te magad vagy a szikrázó hegycsúcs, tudatosságod nélkül nem létezhetne. Be is hunyhatod a szemed, de ameddig rágondolsz, addig ott a hegy. Meditációban ülve, "zárt ablakok mögött", az egész világmindenség jelenlétét érzékeled. Miért? Mert tudatos vagy. Ha lehunyod a szemed, csak azért teszed, hogy jobban láss. Nem a "külső" képek és hangok az ellenségeid, hanem a saját feledékenységed, az éber tudatosság hiánya.

Thich Nhat Hanh: Szívem, a Nap (http://ursuslibris.hu/szivem-a-nap/)

„Az igazi csoda, hogy a földön járunk”

„Az igazi csoda, hogy a földön járunk” – fogalmazta meg Lin Csi zen mester. Nem az a csoda, ha a levegőben lebegünk vagy a vízen járunk, hanem az, ha földön teszünk lépéseket. Olyan szép a Föld! És mi is szépek vagyunk. Sétálhatunk éber figyelmünkkel, úgy, hogy minden egyes lépésünkkel megérintjük a Földet, csodálatos Földanyánkat. Fölösleges azt kívánnunk barátainknak, hogy a „béke legyen veletek”. A béke már velünk van. Abban segítsük őket, hogy szokásukká váljon minden egyes pillanatban megérinteni a békét.

Thich Nhat Hanh: A béke érintése (Édesvíz kiadó, 2004)

Ha alaposan megnézünk egy virágot...

Ha alaposan megnézünk egy virágot, láthatjuk, hogy csupa nem-virág alkotóelemekből áll, olyanokból, mint a napfény, az eső, a talaj, a trágya, a levegő és az idő. Ha hosszan tanulmányozzuk, azt is észrevesszük, hogy a virág úton van afelé, hogy trágya legyen belőle. Ha ezzel nem vagyunk tisztában, megdöbbenünk, amikor hervadni kezd. Ha komolyan szemügyre vesszük a trágyát, láthatjuk, úton van afelé, hogy virág váljék belőle. Rájövünk, hogy a virág és a trágya elválaszthatatlanok. Szükségük van egymásra. A jó kertész megbecsüli a trágyát, mert tudja, miként változtassa körömvirággá. rózsává vagy bármilyen más virággá.

Thich Nhat Hanh: A béke érintése (Édesvíz kiadó, 2004)

Tíz évvel ezelőtt három, szép himalájai cédrust...

Tíz évvel ezelőtt három, szép himalájai cédrust ültettem a remetelakom mellé, és most, valahányszor elmegyek mellettük, meghajolok előttük, arcomat kérgükhöz érintem, és megölelem őket. Teljes figyelmemmel lélegzem be és ki, felnézek a fák ágaira, gyönyörű leveleikre. Sok békét és energiát merítek ölelésükből. A fa érintése nekünk és a fának egyaránt gyönyörűség. A fák szépek, pihentetők és megbízhatók. Egy fa soha nem utasít vissza, ha át akarjuk ölelni. A fákra számíthatunk. Tanítványaimat is erre oktatom.

Thich Nhat Hanh: A béke érintése (Édesvíz kiadó, 2004)