Az érzelmek ember voltunknak csupán töredékei. Ennél mi sokkal többek vagyunk. Az érzések jönnek, elidőznek bennünk, azután eltűnnek ismét – minden érzés átalakul, még a legviharosabb is. Mégis, nap mint nap követnek el az emberek öngyilkosságot azért, mert nem tudják, mihez kezdjenek az érzéseikkel. Azt hiszik, csak úgy szabadulhatnak meg a szenvedéstől, ha eldobják maguktól az életet.
Az érzések gyakran úgy rohannak meg minket, mint egy fergeteg. Figyeljük meg a vihar szaggatta fát: az ágait megtépázza s szél. A törzse azonban szilárdan áll. Ha ilyen vihar lepne meg minket is, ne a fejünkben bízzunk, mert ott a gondolataink úgy vergődnek, mint a falevelek a szélben. Inkább üljünk le, és tegyük a kezünket a hasunkra. Érezzük, amint hasfalunk a lélegzetünkkel emelkedik és süllyed. Az erős érzelmek viharában ne a gondolatainkkal foglalkozzunk, hanem térjünk vissza tudatunkkal a testünkbe, a törzshöz, amely szilárdan gyökerezik a földben, s addig időzzünk itt, amíg megnyugszunk, és képesek vagyunk ismét bölcsen dönteni.
Thich Nhat Hanh: Vegyen körül a szeretet (Bioenergetic Kft., 2008)