A tudat olyan, mint egy ház, amelynek az alagsora a tároló-tudatunk, a nappalija pedig az elme-tudatunk. A haraghoz, a szomorúsághoz vagy az örömhöz hasonló tudati tényezők a tároló-tudatban szunnyadnak magok (bija) formájában. Van magja a haragnak, a kétségbeesésnek, a megkülönböztetésnek, a félelemnek, az éber figyelemnek, az együttérzésnek, a megértésnek és így tovább. A tároló-tudatot a magok összessége alkotja, ugyanakkor ez magokat őrző és éltető föld is. A magok mindaddig ott maradnak, amíg hallunk, látunk, olvasunk vagy gondolunk valamit, ami megérint egy magot, és a düh, az öröm vagy a szomorúság érzését kelti bennünk. Ilyenkor az egyik mag felszínre kerül és megnyilvánul az elme-tudat szintjén, vagyis a nappalinkban. Ekkor már nem magnak nevezzük, hanem tudati tényezőnek.
Amikor valaki megérinti a harag magját azzal, hogy olyasmit mond vagy tesz, ami feldühít bennünket, akkor a harag magja felszínre jön, és a harag tudati tényezőjeként (cittasamskara) megnyilvánul az elme-tudatban. A „tényező” buddhista kifejezés azt jelöli, amikor valami sok feltétel összeadódásával létrejön. A filctoll egy ilyen tényező; a kezem, egy virág, egy asztal, egy ház is mind ilyen tényezők. A ház fizikai tényező. A kezem fiziológiai tényező. A dühöm pedig tudati tényező. A buddhista pszichológiában ötvenegy különböző magról beszélünk, melyek ötvenegy tudati tényezőként ölthetnek testet. A harag csak egyike ezeknek. A tároló-tudatban a haragot magnak nevezzük, az elme-tudatban pedig tudati tényezőnek hívjuk.
Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)
