Ismertem egy férfit, aki annyira haragudott az apjára, hogy így fogalmazott: „Nem akarom, hogy bármi közöm legyen az apámhoz.” Érthető. Úgy érzi, minden szenvedésének az apja az oka, és teljesen más akar lenni, mint ő. Mindenestől el akarja vágni magát a létezésének e részétől. De ha a mélyére tekint, meglátja, hogy bár teljes lényével utálja az apját, ő az apja, az apja folytatódása. Saját magát gyűlöli, amikor az apját gyűlöli. Nincs más lehetőség, mint hogy elfogadjuk az apánkat. Ha kicsi a szívünk, nem tudjuk még őt átölelni; ehhez nagy szívre van szükségünk. Hogyan tárjuk ki a szívünket, hogy elég hely legyen benne apánk átöleléséhez?
A mélyre tekintés az egyetlen gyakorlás, amely a mérhetetlenségig segít kitárnunk a szívünket. Amíg mérhető a szív, addig nem nagy. Az igaz szeretetet négy összetevő, a négy mérhetetlen alkotja. Ezek a maitri (szerető kedvesség), a karuna (együttérzés), a mudita (öröm) és az upeksha (felülemelkedettség, megkülönböztetésmentesség). A gyakorlást ezekkel az összetevőkkel végezzük, hogy a szívünket a mérhetetlenségig megnyissuk. Ahogy a szívünk kezd megnyílni, növekedni, bármilyen szenvedést képesek vagyunk átölelni, elbírni és elviselni. Amikor átöleljük a bennünk lévő szenvedést, az véget ér.
Buddha a következő hasonlattal írja le a mérhetetlen szívet. Ha valamilyen piszok hullik a vizespoharunkba, már nem isszuk meg azt a vizet, ki kell öntenünk. De ha ugyanazt a koszt egy hatalmas folyóba dobjuk, attól még használható marad a vize. A folyó nagy, el tudja fogadni a koszt, és megihatjuk a vizét.
Amikor kicsi a szívünk, nem bírjuk elviselni a mások vagy a társadalom által ránk rótt szenvedést. Ám ha nagy a szívünk, képesek vagyunk átölelni a fájdalmat, és nem kell szenvednünk tőle. A négy mérhetetlen gyakorlása a folyóhoz hasonlatossá növeszti a szívünket.
Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)
