A testünk sejtjei megkülönböztetés nélkül együttműködnek egymással. Egy napon a bal kezemben szöget fogtam, a jobb kezemben pedig kalapácsot. Próbáltam felakasztani egy képet, de nem voltam túl tudatos. A szög helyett az ujjamra csaptam. A jobb kezem azonnal letette a kalapácsot, és segítségére sietett a bal kezemnek, mintha saját magát gondozta volna. A bal kezem nem lobbant haragra a jobb kezem iránt, mivel rendelkezik a megkülönböztetésmentesség bölcsességével. A jobb kezem pedig nem mondta: „Gondoskodom rólad, bal kéz, ezt nem szabad elfelejtened.” A bal kezem sem szólt így: „Jobb kéz, igazságtalanul bántál velem, jóvátételt követelek, ide azzal a kalapáccsal.” Nincsen te, nincsen én, nincsen megkülönböztetés; ők egyek. Olyan ez, mint a Szentháromság. Az Atyaisten ott van a Fiúistenben; a Szentlélek pedig ott van az Atyában és a Fiúban. Ez a kölcsönösen függő létezés. Az egyikben megpillantjuk a másik kettőt. Jött némi fájdalom, de mindkét kezem osztozott a szenvedésben, mivel egy szeretetteli kapcsolatban nem létezik megkülönböztetés. Ez az egykedvűség (upeksha). Ha jelen van a megkülönböztetésmentesség bölcsessége, akkor a boldogság és a szenvedés többé már nem különálló ügy.
Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)
