Szerintem az egész huszadik századot az individualizmus hatotta át: mindenki csak magával törődött. Én máshogy neveltem a tanítványaimat. Nem egyénként gyakorlunk, a gyakorlásunk a közösségek épülését szolgálja. Megtanuljuk, hogyan éljünk és dolgozzunk együtt, a felébredést is közösen érhetjük el. Amit teszünk, azt együtt tesszük. A következő nemzedék attól lesz más, hogy együtt cselekszünk. Őszintén hiszem, hogy a fiatal generáció más lehet – megtanulhatunk együtt lenni, és együtt cselekedni. Bármit is teszünk, azt áthathatja a közösségi szellem.
A lótuszt számtalan molekula alkotja, a részecskék harmóniájából pedig gyönyörű levelek és a virágok teremnek – a közösség is ilyen: az egyének összefogása megteremti az egyetemes egészet.
Egy békés, boldog és együttérző társadalom létrehozásához az univerzális közösséget kell szem előtt tartanunk. Együtt áramlunk, mint egy folyó, ezzel pedig megváltoztatjuk a világot.
Nem akarunk a közösségre egyetlen organizmusként tekinteni, mivel ragaszkodunk saját, elkülönült énünkhöz. Még nem állunk készen rá, hogy a közösség testét alkotó sejtként éljük az életünket. Ehhez fordulatra, átalakulásra van szükség. A saját életemben segített meglátnom a gyakorlás útját, hogy mélyen szemügyre vettem a Buddha bölcsességét és azt, ahogyan saját közösségét kialakította.
Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)