A Lótusz szútrában szerepel egy különleges bódhiszattva, Dharanimdara, akit „a Föld tartójának” is neveznek. A név jelentése: „aki a Földet tartja”, aki óv és védelmez.

Rá igazán nagy szükség van napjainkban. A Földet megtartó bódhiszattva az élet fenntartásához szükséges energia forrása.

A feladata a kommunikáció, a kapcsolat elősegítése az emberek és más fajok között, valamint a Föld és a környezet védelme. A szerepe olyan, mint a mérnöké vagy építészé: mindenkit befogadó teret teremt, a két partot összekötő hidakat és a szeretteinkhez elvezető utakat épít. Fontos felismernünk a Földet tartó bódhiszattva jelenlétét önmagunkban és a környezetünkben. Mi is teremthetünk mindenkit befogadó teret, mi is segíthetünk az emberek közti kommunikáció helyreállításában, és a szívek közti hidak építésében.

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)

A legtöbben azonosulunk az érző vagy „élőlények” és nem-érző vagy „élettelen” dolgok közötti megkülönböztetéssel. Ugyanakkor az evolúciós tudomány állítja, hogy nem csak emberi, hanem állati, sőt, ásványi őseink is vannak. Téves elgondolás, hogy az élőlényeket kiemeljük az élettelen világból, és elkülönítjük a kettőt.

Nem-érző összetevőkből épülünk fel. A porszem, a parányi részecske, a szösz is mi vagyunk, és mi is ott vagyunk bennük. Muszáj meghaladnunk a test és elme, az anyag és szellem, a tudat és az anyagi világ fogalmait. Ezek nagy akadályt jelentenek. Napjainkra a tudósok már felfedezték, hogy még a fotonok és az elektronok is rendelkeznek saját intelligenciával, ez pedig nem kevesebb a tudatnál. Nem élettelenek, hanem igenis érző lények. A kukoricaszemnek is megvan a maga bölcsessége: elültetjük, és tudja, hogy alig tíz nap múlva hogyan hajtson ki, majd szárba szökik, leveleket, virágot és kukoricacsövet növeszt. Az úgynevezett élettelen dolgok nem is annyira élettelenek, nagyon is élettel telik.

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)

Az ember mindenben jelen van, és az emberben is ott van minden. Megláthatjuk, hogy ott van bennünk a hegy, ott vannak bennünk a felhők is. Nem pusztán arról van szó, hogy a múltban voltunk felhők és hegyek, hanem ma is felhők és hegyek vagyunk. Voltunk halak, madarak és hüllők is. Igaz, hogy emberek vagyunk, ugyanakkor minden ott van bennünk. Ha ezt megértjük, tudatára ébredünk, hogy csak úgy óvhatunk meg más fajokat, ha önmagunkat is megóvjuk. Ez a kölcsönös létezés, a mélyökológia leglényegibb tanítása.

A zen világ így fogalmaz: „A meditáció gyakorlása előtt a hegyeket hegynek, a folyókat folyónak láttam. Gyakorlás közben megláttam, hogy a hegyek már nem hegyek, a folyók pedig nem folyók. A gyakorlás után pedig megértettem, hogy a hegyek valóban hegyek, a folyók valóban folyók.” Ez a látásmód szabadságot hoz.

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)

Az 1960-as években, a vietnámi háború idején alkottuk meg az „elkötelezett buddhizmus” kifejezést. Miközben gyakoroltuk az ülő és sétáló meditációt, hallottuk a becsapódó bombák zaját és a sebesültek jajkiáltásait. A meditáció lényege, hogy tudatában vagyunk annak, ami éppen zajlik – akkoriban ez a szenvedés és az élet elpusztítása volt.

Amikor meglátjuk, mi történik, hajt bennünket a vágy, hogy tegyünk valamit a szenvedés enyhítése érdekében – magunkban és a környezetünkben egyaránt. Így aztán meg kellett találnunk a módját, hogy gyakoroljuk a tudatos légzést és a sétáló meditációt, miközben segítettünk a bombázások sebesültjeinek – ha a szolgálatunk idején nem végzünk spirituális gyakorlást, elveszítjük önmagunkat, és kiégünk. Tehát megtanultunk lélegezni, sétálni, és elengedni a feszültséget, hogy tovább tudjunk menni. Ezek az elkötelezett buddhizmus gyökerei, mely hagyomány egy nehéz helyzetben született meg, amikor folytatni akartuk a gyakorlást, miközben válaszoltunk a szenvedésre. Ha ilyenkor éber figyelem hatja át a tetteinket – legyen az bármi: társadalmi szerepvállalás, teázás, ülő meditáció, vagy reggelikészítés –, ezt nem csak önmagunkért tesszük. Megóvjuk magunkat, hogy segíthessünk a világon.

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)

Egyszer egy tanítvány megkérdezte a tanítóját: „Hol keressem a nirvánát?” A zen mester így felelt: „A szamszára szívében!” Fel kell használnunk a szenvedést – a félelmünket, kétségbeesésünket és szorongásunkat – a boldogság, a felébredés és a belátás megteremtésére. A gyakorlás abban áll, hogy jó hasznát vesszük a szenvedésnek, hogy boldogsághoz vezessen. Az egyik ugyanis nem lehetséges a másik nélkül. A szenvedés és a boldogság kölcsönös létezésben állnak. Meg kell találnunk a módját, hogy szembenézzünk a szenvedésünkkel, majd átalakítsuk boldogsággá és együttérzéssé, pont ahogy a földet használjuk: fájdalmas az elesés, de van honnan elrugaszkodnunk a felálláshoz.

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)