Idézetek

Többségében Thich Nhat Hanh magyarul megjelent köteteiből vett idézetek olvashatók itt. 

Nem válhatunk semmivé

Buddha szerint már egyetlen percnyi elmélkedés a halálról is kifizetődő: ha tudjuk, mi a halál, sokkal több élet költözik belénk. Fiatal koromban így gondoltam: „Ifjú és élettel teli vagyok, miért kéne a halálon rágódnom?” Később azonban felfedeztem, hogy ha meditálunk a halálon, jobban értékeljük az életet, és megérinthetjük a létezésünk örömét.

Az állandó, halhatatlan lélek gondolatát sem a jó buddhisták, sem a jó tudósok nem fogadják el; minden mulandó, és szűntelenül más alakot ölt. Ám a másik véglet, miszerint teljességgel eltűnünk, amint elporlad a testünk, szintén téves nézet: ez a pusztulás gondolata. Sem az örökkévalóságba, sem a megsemmisülésbe vetett hit csapdájába nem szabad beleesnünk, ez utóbbi annyit tesz, hogy a halálunk után semmivé foszlunk.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy felhők vagyunk. Ez meditációnak is beillik. A felhőt parányi jég- vagy vízkristályok alkotják. Olyan könnyűek vagyunk, hogy nem zuhanunk le, hanem az égen úszunk. A sok milliárdnyi kristály között kölcsönhatások, apró összeütközések zajlanak. Egy ponton jégesővé vagy esővé állnak össze, és elered a csapadék. Ám félúton meleg levegővel találkoznak, és ismét elpárolognak. Tehát felfelé tartunk, majd lezuhanunk, aztán megint felfelé vesszük az irányt. A felhőnkben szűntelenül lélekvándorlás, reinkarnáció és újjászületés zajlik. Felhőként nem kell esővé válnunk, hogy új életet kapjunk, az életünk minden pillanatban megújul. Azt hinnénk, hogy a felhő csak úszik az égen változatlanul, ez azonban nem igaz. Nagyon is aktív és energiával teli.

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)

Légzés és harang

A gyakorlóközpontjainkban és szerzetesrendjeinkben mindig visszatérünk a légzésünkhöz és a jelen pillanathoz, valahányszor meghalljuk a harang hangját. Elhallgatunk, és abbahagyjuk, amit éppen csinálunk, ellazítjuk a testünket, elengedünk minden feszültséget, és követjük a légzésünket. A harang – legyen az a nagy templom harangja, az óra az étkezőben vagy a telefonunkon, a számítógépünkön beállított éber figyelem harangja – lehetővé teszi, hogy megálljunk, és mélyre tekintsünk. Gyakorolhatjuk a megállás művészetét, amikor nem teszünk mást, csak lélegzünk, és figyelünk a harangra. Két-három légvétel elég, hogy ráébredjünk arra, ami bennünk és körülöttünk zajlik. A harang segít meglátnunk, hogy mi magunk vagyunk a világ, mi vagyunk a kozmosz, nem létezik elkülönülés. Befogadjuk a határtalan teret és a végtelen időt, a pillanat örökkévalóvá lényegül, mi pedig már semmiben sem szenvedünk hiányt. Ebben a pillanatban ott van a múlt, a jelen és a jövő.

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)

Thay kristálytisztán fogalmaz...

Thay kristálytisztán fogalmaz: a saját elménk az egyetlen, amit hatalmunkban áll megváltoztatni, viszont minden ezen múlik. Az elménk segítségével lépünk kapcsolatba és interakcióba a világgal; ez a kétségbeesésünk, a félelmeink, a reményünk és az álmaink helye. Az elménk beállítottsága meghatározza, milyen döntéseket és tetteket váltunk valóra, és mi az, amit elkerülünk, hogyan viszonyulunk a szeretteinkhez, az ellenlábasainkhoz, és válsághelyzetben hogyan reagálunk. A Buddhizmus úgy fogalmaz, hogy az elménkkel megteremtjük a világot. Az észleleteinket meghatározza a nyelv, a kultúra, és az, hogy a társadalom hajlamos merev, szűkös kategóriákba gyömöszölni a valóságot. Ezek a megkülönböztető címkék korlátozzák a bolygó megóvását szolgáló tisztánlátásunkat és tetteinket, valamint megakadályozzák, hogy összhangban éljünk egymással és a világgal.

(Mély Odaadás nővér, a kötet szerkesztője és a kommentárok szerzője)

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)

Kétfajta igazság

A buddhizmusban megkülönböztetünk kétfajta igazságot: a hagyományos (relatív, történelmi) és a végső (abszolút) igazságot. A hagyományos igazság szintjén különbséget teszünk a tudat és anyag, apa és fiú, ember és egyéb fajok, élet és halál között. Ám a végső igazság szintjén nem lehetséges ilyen szétválasztás. A végső igazság meghaladja az elkülönült én, a különböző fajok, sőt, még a „születés” és a „halál” elképzeléseit is. A végső igazság szintjén nem létezik halál, csak folytatódás van.

A végső igazság nem különül el a hagyományos igazságtól. Amikor mélyen megérintjük a hagyományos igazságot, eljutunk a végső igazsághoz is. Amikor felszínesen közelítünk a felhőhöz, csak a létezését és nem-létezését látjuk meg; hogy ez a felhő nem egy másik felhő. Ezek a fogalmak mind alkalmazhatók a felhőre. Amikor így, a megkülönböztető tudatunkat használva tekintünk rá, akkor csak a jelenségek szintjén találkozunk vele. Ilyenkor a hagyományos igazság tartományában maradunk.

Ha azonban az éber figyelem és az összpontosítás segítségével mélyebbre tekintünk a felhőben, felfedezzük, hogy ugyanaz a felhő szabad a születéstől és haláltól, a létezéstől és nem-létezéstől, és megérintjük benne a végső igazságot. Nem kell elvetnünk a felhőt ahhoz, hogy megérintsük a valódi természetét.

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)