Idézetek

Az érzelmek ember voltunknak csupán töredékei. Ennél mi sokkal többek vagyunk. Az érzések jönnek, elidőznek bennünk, azután eltűnnek ismét – minden érzés átalakul, még a legviharosabb is. Mégis, nap mint nap követnek el az emberek öngyilkosságot azért, mert nem tudják, mihez kezdjenek az érzéseikkel. Azt hiszik, csak úgy szabadulhatnak meg a szenvedéstől, ha eldobják maguktól az életet.

Az érzések gyakran úgy rohannak meg minket, mint egy fergeteg. Figyeljük meg a vihar szaggatta fát: az ágait megtépázza s szél. A törzse azonban szilárdan áll. Ha ilyen vihar lepne meg minket is, ne a fejünkben bízzunk, mert ott a gondolataink úgy vergődnek, mint a falevelek a szélben. Inkább üljünk le, és tegyük a kezünket a hasunkra. Érezzük, amint hasfalunk a lélegzetünkkel emelkedik és süllyed. Az erős érzelmek viharában ne a gondolatainkkal foglalkozzunk, hanem térjünk vissza tudatunkkal a testünkbe, a törzshöz, amely szilárdan gyökerezik a földben, s addig időzzünk itt, amíg megnyugszunk, és képesek vagyunk ismét bölcsen dönteni.

Thich Nhat Hanh: Vegyen körül a szeretet (Bioenergetic Kft., 2008)

Miközben szerelmeddel mélyen egymás szemébe néztek, felvetődik-e benned valaha a kérdés: „Ki vagy te, kedvesem?” Bármelyikőtök is próbálna meg válaszolni, egyikőtök sem elégedhetne meg holmi szokványos válasszal. „Kedvesem, ki vagy te, aki eljöttél hozzám, hogy magadra vedd a szenvedésemet, mint a sajátodét, és úgy osztozz boldogságomban, mintha a sajátodé volna, úgy vedd magadra életemet és halálomat, mint a sajátodét? Ki vagy te, akinek »énje« az enyémmé vált? Kedvesem, miért nem harmatcsepp, pillangó, madár vagy fenyőfa alakját öltötted magadra?” Azonban nem elégedhetsz meg a szép költői képekkel. Tovább kell kérdezned. Újra és újra fel kell tenned ezeket a kérdéseket egész elméddel és szíveddel, és egész lényeddel kell keresned rájuk a választ. Sőt, egyszer ugyanígy kérdőre kell vonnod azt is, akit legjobban gyűlölsz: „Ki vagy te, aki ennyi szenvedést okozol nekem, ennyi gyűlöletet és haragot vagy képes kiváltani belőlem? Láncszem az okok és következmények láncolatában, utamon előrehajtó tűz?” Vagy, ami ugyanaz, csak más megfogalmazásban: „Tán csak nem önmagam vagy?” Bele kell bújnod a gyűlölt ellenség bőrébe. Eggyé kell válnod vele: a gondjai a te gondjaid, a szenvedése a te szenvedésed, az örömei a te örömeid. Az a személy és tenmagad nem lehettek „kettő”. „Éned” nem különbözhet az ő „énjétől”. Te vagy az az ember, ugyanúgy, ahogyan egy vagy szerelmeddel, vagy ahogy önmagadtól sem különbözöl.

Thich Nhat Hanh: Szívem, a Nap (http://ursuslibris.hu/szivem-a-nap/)