Az „élettartam” fogalma a negyedik...

Az „élettartam” fogalma a negyedik elgondolás, melynek elengedésére bíztat bennünket a Gyémánt szútra. Meggyőződésünk, hogy volt egy időpillanat, amikor megszülettünk, lesz egy másik pillanat, amikor meghalunk, és azt gondoljuk, hogy csak e két pont között létezünk. Ezt az élettartam fogalma sűríti magába. Úgy véljük, hogy a földi létünk csak egy rövid pillanatig tart. Biztosra vesszük, hogy a nem-létezés tartományából érkeztünk bele a létezésbe, és miután sok évtizedet elidőztünk benne, visszatérünk a nem-létezés világába.

A Negyvenkét fejezetes szútrában az áll, hogy egyszer Buddha azt kérdezte a tanítványaitól: „Meddig tart egy emberélet?” Egyikőjük így felelt: „Ó, száz évig.” Buddha erre elmosolyodott. Egy másik szerzetes szerint „húsz évig”, míg egy harmadik szerint „egy napig”. Valaki megszólalt: „A hossza egyetlen légvételnyi.” Erre Buddha így válaszolt: „Bizony, ez a helyes válasz.” Minden légvételben újjászületünk. A mai önmagunk már egy új élet, amely a tegnapi önmagunkat követi.

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)