Ha valami elromlik, azonnal meg akarjuk javítani. A lehető leggyorsabban meg akarjuk szüntetni a fájdalmat, a szenvedést és az igazságtalanságot. Ha valami nehéz történik, az első lépés azonban nem a helyreállítás. Az első lépés az, hogy elismerjük. Könnyebb megközelítenünk, akivel küszködünk, ha előbb szántunk némi időt önmagunkra. Így szólhatunk: „Kedvesem, tudom, hogy az elmúlt hónapokban vagy években sokat szenvedtél. Bizonyos mértékig én vagyok a felelős a szenvedésedért. Nem voltam túl tudatos. Nem értettem meg eleget a szenvedésedből és a nehézségeidből. Talán olyasmit is mondtam vagy tettem, ami tovább rontott a helyzeten. Sajnálom. Ezt nem akarom. Fontos nekem a boldogságod, a biztonságod, a szabadságod és az örömöd. Néha ügyetlen voltam, mivel nem értelek eléggé téged és a szenvedésedet. Esetleg azt a benyomást kelthettem benned, hogy szenvedést akarok okozni neked. De ez nem igaz. Kérlek, mesélj a szenvedésedről, hogy még egyszer ne kövessem el ugyanazt a hibát. A boldogságod elengedhetetlen a boldogságomhoz. A segítségedre van szükségem. Mesélj a félelmeidről, az aggodalmaidról, a nehézségeidről, hogy könnyebben segíthessek neked.”
Thich Nhat Hanh: Megbékélés – A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018. Fordította: Máriás Petra.)