Ha dühösek vagyunk valakire, az azért van, mert nem tudjuk meglátni benne azt a sok mindent, ami nem ő. Nem látjuk, hogy az illető a neki továbbadott szokásenergiától vezérelve cselekszik. A helyzet mélyére tekintve könnyebben el tudjuk fogadni ezt az embert. Ez önmagunkra is igaz. Amikor meglátjuk önmagunkban azokat a dolgokat, amelyek másoktól, például a szüleinktől és az őseinktől, vagy éppenséggel a környezetünkből származnak, rájövünk, hogy a magunkkal és másokkal gyakorolt szigorunk zöme más gyökerekből, más forrásokból táplálkozik. Ekkor megértjük: „Ó, most éppen a nagyapám ítélkezik a barátom felett.” Minden szándékosan és ítéletmentesen véghezvitt interakció fokozza a nem csak tőlünk származó gondolataink, beszédünk és tetteink feletti tudatosságunkat. Az őseink mindennap folytatódnak bennünk. Ezt megértve megtalálhatjuk a módját annak, hogy visszafordítsuk a másokkal átélt nehézségeinket, és megbékéljünk.
Thich Nhat Hanh: Megbékélés – A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018. Fordította: Máriás Petra.)