Zen buddhista elvonulás 2021.

2021. augusztus 17 - augusztus 22. Három Kincs Völgye

Jan Boswijk több, mint tíz éve tart évente két elvonulást Magyarországon. Jan, holland pszichológus - buddhista tanító, 2004-ben egy szertartás keretében „lámpást kapott” mesterétől, Thich Nhat Hanh vietnami zen szerzetestől, a Lam Te Dhyana Iskola 42. generációjának tanítójától, akinek sok ezer követője van világszerte. Ezzel Jan dharma tanítóvá vált ebben a tradícióban, ugyanúgy, ahogy Hilly Bol 2016-ban. Hilly több évtizede vezet elvonulásokat Hollandiában Jannal karöltve, gyakorolja a buddhizmust, s kórházakban végez önkéntes segítői munkát.

Jan elvonulásain ennek a tradíciónak hagyományaihoz, tanításaihoz, szertartásaihoz kerülhetünk közelebb. Egy olyan irányzata ez a zen buddhizmusnak, amely szelíd útja a befelé fordulásnak, a meditáció hétköznapi alkalmazásának életünkben, nem utolsósorban a buddhista, illetve nyugati pszichológia hatékony ötvözetének.

Az elvonulás időpontja 2021.08.17-22, helyszíne a Három Kincs Völgye.  Csöndes, vezetett, sétáló meditációk váltogatják egymást az elvonulás öt napja során.

Délelőttönként többnyire dharma-tanítások lesznek, és lehetőség nyílik majd kérdéseink felvetésére is. Kisebb csoportokban a hallott, és átélt élmények megosztása is a program része.

Napi háromszori vegetáriánus étkezés, kényelmes szállás, nyugodt, csöndes, szép környezet segítik gyakorlásunkat, elmélyülésünket.

Jelentkezni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre küldött levéllel lehet.

A regisztráció elkezdődött, és 30.000, - forint előleg befizetésével válik konkréttá (bankszámlaszám: 11707024-20491033, OTP Bank, Szelídmosoly Civil Társaság).

Augusztus 3. a jelentkezési, és augusztus 12. a befizetési határidő. A részvételi díj hátramaradó részét az elvonulás elején személyesen lehet majd rendezni a helyszínen.

Az elvonulás teljes részvételi díja 67.000, - forint, hat nap öt éjszakára. Sátorozást választva a költségek mérsékelhetők.

Szeretnénk az elvonulást azok számára is elérhetővé tenni, akiknek esetleg anyagilag nehezebben kivitelezhető, ezért ilyen jellegű kéréssel forduljatok hozzánk bizalommal, hogy megtaláljuk a legkedvezőbb megoldásokat.

Szeretettel várunk minden meditáció iránt érdeklődőt, és közösséghez tartozni vágyót elvonulásunkon!


https://www.szelidmosoly.hu            https://www.haromkincsvolgye.hu
 

 Három Kincs Völgye megközelítése