Miután elérte a megvilágosodást, Buddha első dolga az volt, hogy megkeresse a barátait, és létrehozza az első szanghát, az első gyakorló közösséget. Nekünk is ugyanezt kell tennünk. Ahol élünk, ott kell megteremtenünk a béke és együttlét szigetét. A szangha menedéket jelent, a béke szigete. Ez a közösség ellenáll az erőszaknak, a gyűlöletnek és a kétségbeesésnek. Mindannyiunknak szüksége van egy ilyen helyre.

A „szangha” szó jelentése közösség. A politikai párt is a szangha egy fajtája, a család, a cég, a kórház és az iskola is lehet szangha. Amikor ezt a szót használjuk, a harmóniában élő közösséget értjük alatta, ahol ott van a tudatosság, az összpontosítás és a belátás, az összetartozás és az öröm. Nem folyik benne harc a hatalomért, nincsen benne megosztottság. Az ilyen közösség szanghának tekinthető. Bármennyire elszántak vagyunk, az álmaink megvalósításához szükségünk van egy szanghára, egy közösségre.

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)

A jógi, a gyakorló olyan művész, aki tudja, hogyan kezelje a félelmét és egyéb fájdalmas érzéseit. Nem tekinti magát áldozatnak, mert tudja, hogy tehet önmagáért.

Meghallgatjuk a bennünk lévő szenvedést, és kapcsolatba lépünk vele. Mélyen be- és kilélegzünk, hogy meglássuk: „Miért szenvedek? Honnan ered ez?” A szenvedésünk, a félelmünk talán a szüleink, az őseink és a bolygó szenvedését tükrözi. Ott van benne a korunk, a közösségünk, a társadalmunk és a népünk szenvedése is. Nagyon fontos, hogy ne nyomjuk el zenével, filmekkel és számítógépes játékokkal. Meditálóként talán a legfontosabb teendőnk, hogy bátran hazatérjünk önmagunkhoz, felismerjük és megtartsuk a szenvedésünket magunkban, míg a mélyére tekintünk.

A meditáló belélegez, és ezt mondja: „Üdvözöllek, félelmem, haragom, kétségbeesésem. Jó gondodat fogom viselni.” Amint elismerjük az érzést, és szeretettel, gondoskodással rámosolygunk, éber figyelemmel elfogadjuk a félelmet, rögtön elkezd átalakulni.

Ez az éber figyelem csodája. Olyan, mint a lótusz virágát fénybe öltöztető reggeli napsugár. A bimbó még nem nyílt ki, de a rá ragyogó napfény fotonjai átjárják, és egy-két órányi napfürdő után kibomlanak a virág szirmai.

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)

A Föld bennünk van, és mi is ott vagyunk benne. Nem kell várnunk a halálunkig, hogy újra porrá legyünk. Meg kell tanulnunk menedéket venni a Földanyában – ez a legjobb módja önmagunk gyógyításának és táplálásának. Sikerül, ha engedjük, hogy ott legyen bennünk és körülöttünk azáltal, hogy tudatosítjuk magunkban, mi magunk vagyunk a Föld. Ehhez nem kell sokat tennünk. Valójában semmire sincs szükség. Olyan ez, mint amikor az anyaméhben voltunk. Nem kellett lélegeznünk, nem kellett ennünk, mert anyánk lélegzett és evett helyettünk. Semmi miatt nem kellett aggódnunk.

Ezt most is megtehetjük, amikor ülünk. Engedjük, hogy a Földanya üljön helyettünk. Amikor lélegzünk, hagyjuk, hogy a Föld lélegezzen helyettünk, amikor pedig sétálunk, engedjük, hogy ő lépjen helyettünk. Ne erőlködjünk! Csak hagyjuk, hogy megtegye, hisz tudja, hogyan kell. Nem kell semmit tennünk, ne erőltessük az ülést, ne próbáljunk ki- és belélegezni. Még csak békések se próbáljunk lenni. Hagyjuk, hogy a Föld mindent megtegyen helyettünk. Engedjük, hogy a levegő megtöltse a tüdőnket, majd kiáramoljon belőle. Nem kell erőfeszítést tennünk a be- és kilégzésért. Engedjük, hogy a természet, a Föld be- és kilélegezzen helyettünk, mi pedig üljünk, és élvezzük a be- és kilégzést. A légzés ott van, de nincsen benne „cselekvő”, aki be- és kilélegez. A légzéshez nincsen szükségünk arra, amit úgy hívunk „te” vagy „én”. A légzés magától megtörténik. Próbáljuk ki!

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)

A cselekvés alapjául a létezés kell, hogy szolgáljon. Ha nincsen bennünk elég béke, megértés és elfogadás, ha a harag és a szorongás terheit cipeljük, kevés értéket képviselnek a tetteink. A cselekvés minősége tehát a létezés minőségétől függ. A zenben a nem-cselekvés cselekvéséről szokás beszélni. Vannak, akik látszólag nem túl sokat tesznek, a jelenlétük mégis kulcskérdés a világ jólléte szempontjából. Mások ezzel szemben szüntelenül tevékenykednek, ám minél többet tesznek, a társadalom annál nagyobb bajba jut, mivel a létezésük alapja nem elég jó. Van, hogy nem csinálunk semmit, mégis sokat teszünk. Máskor pedig rengeteget teszünk, mégis tétlenek maradunk, az erőfeszítés mégsem segít. Olyanok is vannak, akik sokat meditálnak, a haragjuk és a féltékenységük azonban mégsem csillapodik.

A történelmi dimenzióban meg kell tennünk bizonyos dolgokat, cselekednünk kell a védelem, a táplálás, a gyógyítás és a megbékélés érdekében. A végső dimenzióban azonban bármit is teszünk, azt elengedetten, örömmel és aggodalmak nélkül tehetjük. A „nem-cselekvés cselekvése” éppen ezt jelenti. Cselekszünk, de olyan ellazultsággal, mintha semmit sem csinálnánk. Minden pillanatot élvezünk, mivel a nem-cselekvésből táplálkozva, erőfeszítés és kapkodás nélkül cselekszünk.

Ha így járunk el, akkor a tetteink a szeretet, a törődés és a felébredés valódi kifejeződései lesznek. Nem arról van szó, hogy muszáj cselekednünk. Ha felébredtünk, akkor a cselekvés természetes módon megtörténik bennünk. Elkerülhetetlenül.

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)

A szüleim folytatódása vagyok. Az őseim folytatódása vagyok. Ez egyértelmű. Nincsen elkülönült énem. Magamba tekintve megpillantom apámat, anyámat a testem minden sejtjében. Az őseimet látom minden sejtemben. A nemzetemet, a népemet látom minden egyes sejtemben. Azt is meglátom, hogy a lényemet számos nem-én összetevő alkotja. Nem-én összetevőkből épülök fel, ezek a részek együttesen teremtenek meg engem.

Vagyis ez vagyok. Nincsen elkülönült létezésem. Az énem sem elkülönült.

Ez a helyes látásmód. Ha így tekintünk a valóságra, már nem vagyunk magányosak, mert mi vagyunk a világegyetem. Ebben a testben élünk, de van egy kozmikus testünk is. Az egész világegyetem ott van bennünk. Itt és most létezik ez a kozmikus test, megszólíthatjuk magunkban a világegyetemet. Szólhatunk a bennünk élő apánkhoz, anyánkhoz, az őseinkhez. Nem-én összetevők alkotnak bennünket. A szüleink, az őseink, a csillagok, a hold, a nap, a folyók és a hegyek folytatódásai vagyunk. Minden itt van bennünk. Megszólíthatjuk magunkban, tudatában annak, hogy a világ mi magunk vagyunk. Mi vagyunk a világegyetem. A meditáció segít megértenünk ezt. Ha összpontosítunk, meglátjuk.

Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)