Életünk minden pillanata ajándék, amelyet mélyre nézve kell megélnünk. Ha egyetlen pillanatban képesek vagyunk erre, egész életünket le tudjuk így élni. René Char francia költő így írt: „Mikor beleköltözöl egy pillanatba, felfedezed az öröklétet.” Avassuk életünk minden pillanatát ünnepi alkalommá, s éljük meg a maga mélységében, örömeivel és békéjével együtt. Minden ilyen pillanat újabb lehetőség számunkra, hogy békét kössünk a világgal, hogy lehetővé tegyük a békét és boldogságot a világ számára. A világnak pedig szüksége van a mi kis boldogságunkra. Az éberség gyakorlását akár boldogság- és szeretetgyakorlatnak is nevezhetjük. Meg kell tanulnunk a boldogságra és szeretetre való képességet. Ez legyen életünk legfőbb célja. A szeretet alapja és sarkköve pedig a megértés. Ehhez mindenekelőtt mélyre kell látnunk.
 

Thich Nhat Hanh: Tanítások a szeretetről (Édesvíz Kiadó, 2005)

A pokol helye bennünk van, akárcsak a paradicsomé. Amikor vihar van, és kinézünk az ablakon, azt láthatjuk, az a benyomásunk támadhat, hogy a fa teteje olyan törékeny, hogy bármikor elfújhatja a szél. A vihar idején, akkor, amikor az érzelmek elragadnak bennünket, nem szabad a felső szinten maradnunk, le kell vinnünk a figyelmünket a törzs szintjére. Ne maradj ezen a szinten, az elme szintjén, mert ez a képzelődés, a gondolkodás helye, és most nem a gondolkodásnak vagy a képzelődésnek van itt az ideje.

Thich Nhat Hanh: Az életem az üzenetem (videó)

Amikor haragot, kétségbeesést vagy szorongást érzünk, elegendő, ha tudatosan be- és kilélegezzünk, és felismerjük a harag, a kétségbeesés, vagy szorongás érzését. A gyógyítás többi részét elvégzi a tudatunk. De nem csak azzal gyógyítunk, ha megérintjük a fájdalmunkat. Sőt, ha nem állunk rá készen, az érintés csak ront a helyzeten. Előbb meg kell erősödnünk, és ezt legkönnyebben úgy érjük el, ha megérintjük az örömet és békét. Sok csodálatos dolog van, de mert rendre arra összpontosítunk, ami rossz, nem vagyunk képesek megérinteni azt, ami nem rossz. Ha csak annyit teszünk, hogy tudatosan be- és kilégzünk, és megérintjük azt, ami nem rossz, könnyebb lesz a gyógyulás. Sok emberben annyi fájdalom gyűlt össze, hogy nehéz megérintenie egy virágot, vagy megfognia egy gyerek kezét. Vállalnunk kell némi fáradtságot, hogy kifejlesszük a szokást magunkban, és megérintsük azt, ami szép és hasznos. Ezzel segíthetünk tároló tudatunknak a gyógyítás munkájában. Ha megérintjük azt, ami békés és gyógyító bennünk és körülöttünk, segítjük tároló tudatunkat, hogy elvégezze az átalakítást. Hagyjuk, hogy a fák, a madarak, a bájos gyermekek gyógyítsanak bennünket. Máskülönben újrakezdődik szenvedésünk

Thich Nhat Hanh: A béke érintése (Édesvíz kiadó, 2004)

Egy nap a Buddha magasba emelt egy virágot 1250 szerzetesből és nővérből álló hallgatósága előtt. Sokáig nem szólt egy szót sem. A hallgatóság is tökéletes csöndben ült. Mindenki keményen gondolkodott, próbált valami értelmet találni a Buddha gesztusa mögött. Aztán a Buddha hirtelen elmosolyodott. Azért tette ezt, mert egyvalaki a hallgatóságból mosolyogni kezdett a virágra és őrá. Mahakasjapának hívták. Ő volt az egyetlen, aki mosolygott, a Buddha visszamosolygott rá és így szólt: „Kincset érő tudásomat átadtam Mahakasjapának.”

Ezt a történetet a zen-tanulók sok generációja elemezte és még ma is keresik a jelentését. Számomra a jelentése nagyon egyszerű. Amikor valaki fölemel egy virágot megmutatván azt neked, azért teszi, mert szeretné, hogy lásd. Ha továbbra is csak gondolkozol, elvéted ezt a lehetőséget. Aki nem gondolkodott, hanem egyszerűen önmaga tudott lenni, az viszont igazán megpillantotta a virágot és rámosolygott.

Thich Nhat Hanh: Peace is Every Step - Flower Insights