A tudatosság képessége – vagyis hogy tudatos emberi lények vagyunk – fog megmenteni bennünket. Ez a tudatosság segít ráébrednünk, hogy a bolygónk, a környezetünk minden élőlényé, és általa felismerhetjük, hogy az emberi faj elpusztítja ezt a környezetet. Ha az emberek tudatában vannak a politikai elnyomásból, a társadalmi igazságtalanságból származó szenvedésnek, ha tényleg meglátják ezeket a dolgokat, képesek lesznek abbahagyni, amit tesznek, és segíteni másoknak is felhagyni ezzel, hogy más irányt vehessünk – olyan irányt, amely nem pusztítja el a bolygónkat. A tudatosságunk szorongást és kínszenvedést szül bennünk. Ám ha tudjuk, hogyan használjuk ezt a tudatosságot, ezt az éber figyelmet, képesek leszünk meglátni, milyen állapotban vagyunk. Tudni fogjuk, mit tegyünk, és mit ne, azért, hogy átalakuljunk, békét, boldogságot teremtsünk, és lehetővé tegyük az élet számára a jövőt.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)

A Buddha így tanított:

Ne hajszold a múltat, ne vessz el a jövőben!
A múlt már nincs, a jövő még nem jött el.
Mélyére nézve az életnek, ahogy az itt és most van,
a gyakorló megingathatatlan és szabad marad.
Ma kell igyekeznünk, holnapig várni túl késő.
A halál váratlanul érkezik.
Hogyan alkudozhatnánk vele?
Azt, aki éjjel-nappal az éberségben időzik,
a bölcs úgy hívja: "az, aki ismeri, milyen a jobb egyedüllét".

Részlet a "Az egyedüllét jobb módjának megismeréséről szóló tanítóbeszéd"-ből
(https://szelidmosoly.hu/index.php/hu/tanitasok/tovabbiak/21-tanitobeszedek)

A metta szerető érzést, egyetemes szeretetet, jóakaratot jelent. Szeretni mindenekelőtt azt jelenti, hogy elfogadjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk.

Amikor a metta szeretetmeditációt gyakoroljuk, szemügyre vesszük azt az állapotot, amely felelős azért, hogy úgy vagyunk, ahogy éppen vagyunk. Így könnyebben el tudjuk fogadni magunkat - szenvedésünkkel, boldogságunkkal együtt. Amikor a megállást és a tudatos légzést gyakoroljuk, felfedezzük, mennyi béke, boldogság- és könnyűségérzés, illetve harag, indulat, félelem, szorongás és aggodalom van bennünk.

Thich Nhat Hanh: Csöndsarok (Jaffa Kiadó, 2012)

A tudat olyan, mint egy ház, amelynek az alagsora a tároló-tudatunk, a nappalija pedig az elme-tudatunk. A haraghoz, a szomorúsághoz vagy az örömhöz hasonló tudati tényezők  a tároló-tudatban szunnyadnak magok (bija) formájában. Van magja a haragnak, a kétségbeesésnek, a megkülönböztetésnek, a félelemnek, az éber figyelemnek, az együttérzésnek, a megértésnek és így tovább. A tároló-tudatot a magok összessége alkotja, ugyanakkor ez magokat őrző és éltető föld is. A magok mindaddig ott maradnak, amíg hallunk, látunk, olvasunk vagy gondolunk valamit, ami megérint egy magot, és a düh, az öröm vagy a szomorúság érzését kelti bennünk. Ilyenkor az egyik mag felszínre kerül és megnyilvánul az elme-tudat szintjén, vagyis a nappalinkban. Ekkor már nem magnak nevezzük, hanem tudati tényezőnek.

Amikor valaki megérinti a harag magját azzal, hogy olyasmit mond vagy tesz, ami feldühít bennünket, akkor a harag magja felszínre jön, és a harag tudati tényezőjeként (cittasamskara) megnyilvánul az elme-tudatban. A „tényező” buddhista kifejezés azt jelöli, amikor valami sok feltétel összeadódásával létrejön. A filctoll egy ilyen tényező; a kezem, egy virág, egy asztal, egy ház is mind ilyen tényezők. A ház fizikai tényező. A kezem fiziológiai tényező. A dühöm pedig tudati tényező. A buddhista pszichológiában ötvenegy különböző magról beszélünk, melyek ötvenegy tudati tényezőként ölthetnek testet. A harag csak egyike ezeknek. A tároló-tudatban a haragot magnak nevezzük, az elme-tudatban pedig tudati tényezőnek hívjuk.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)