Az 1960-as években, a vietnámi háború idején alkottuk meg az „elkötelezett buddhizmus” kifejezést. Miközben gyakoroltuk az ülő és sétáló meditációt, hallottuk a becsapódó bombák zaját és a sebesültek jajkiáltásait. A meditáció lényege, hogy tudatában vagyunk annak, ami éppen zajlik – akkoriban ez a szenvedés és az élet elpusztítása volt.
Amikor meglátjuk, mi történik, hajt bennünket a vágy, hogy tegyünk valamit a szenvedés enyhítése érdekében – magunkban és a környezetünkben egyaránt. Így aztán meg kellett találnunk a módját, hogy gyakoroljuk a tudatos légzést és a sétáló meditációt, miközben segítettünk a bombázások sebesültjeinek – ha a szolgálatunk idején nem végzünk spirituális gyakorlást, elveszítjük önmagunkat, és kiégünk. Tehát megtanultunk lélegezni, sétálni, és elengedni a feszültséget, hogy tovább tudjunk menni. Ezek az elkötelezett buddhizmus gyökerei, mely hagyomány egy nehéz helyzetben született meg, amikor folytatni akartuk a gyakorlást, miközben válaszoltunk a szenvedésre. Ha ilyenkor éber figyelem hatja át a tetteinket – legyen az bármi: társadalmi szerepvállalás, teázás, ülő meditáció, vagy reggelikészítés –, ezt nem csak önmagunkért tesszük. Megóvjuk magunkat, hogy segíthessünk a világon.
Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)
