A mindennapi életünkben gyakran csak a testünk van jelen, míg az elménk elkalandozik. Talán a múlt ejti foglyul, vagy a jövő foglalkoztatja, a teendőinken, a haragunkon vagy az aggodalmainkon jár az eszünk. Ott vagyunk, de mégsem vagyunk jelen. Nem vagyunk hozzáférhetőek önmagunk és mások számára. Tehát a gyakorlat abban áll, hogy visszatérünk a légzésünkhöz.

A légzés hidat képez a test és az elme között. A testünk és az elménk önkéntelenül találkozik, amint elkezdünk figyelmet szentelni a légzésünknek. Ezt nevezzük a „test és elme egységének”. A légzésünk megnyugszik, amiből a testünk és az érzéseink egyaránt profitálnak. Ez a béke gyakorlása. Megérkezünk az itt és mostba, a jelenlétünk teljes, átjár bennünket az élet, így pedig megérinthetjük az élet csodáit. Ez az egyszerű gyakorlat csodát tehet – meghozhatja bennünk minden pillanat mély átélésének képességét.

Hazatérünk a testünkhöz, hogy tudatosítsuk magunkban a létezését és gondját viseljük. Lehet, hogy elhanyagoltuk vagy rosszul bántunk vele. A tudatosságunkkal átöleljük a testünket, és tudatosítjuk, hogy van-e bármi benne, ami a figyelmünket kéri. Felfedezhetjük, hogy olyan életet éltünk, amitől a feszültség, a fájdalom és a stressz régóta felhalmozódott a testünkben.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)

A meditáció gyakorlásával újra megláthatjuk a köldökzsinórt, amellyel anyánkhoz kapcsolódunk. Felfedezhetjük, hogy anyánk nemcsak kívül létezik, hanem bennünk is ott van. És ott van a köldökzsinór is. A dolgok mélyére tekintve meglátjuk, hogy minden létezőhöz köldökzsinór kapcsol bennünket. Képzeljük el, hogy köldökzsinórral kapcsolódunk a naphoz. A nap minden reggel felkel, neki köszönhetjük a fényt és a meleget. A nap és a melege nélkül meghalnánk. Ugyanúgy függünk a naptól, ahogy egy kisbaba függ az anyjától. Tehát köldökzsinór köt össze bennünket a nappal. Az égen úszó felhőkhöz egy másik köldökzsinórral kapcsolódunk, mert ha nem lennének felhők, nem lenne eső, nem lenne ivóvíz, nem lenne tej, tea, kávé, jégkrém, nem lenne semmi. Köldökzsinór kapcsol bennünket a folyóhoz és az erdőhöz is. Szemügyre véve meglátjuk, hogy mindennel és mindenkivel kapcsolatban állunk a világmindenségben. A létezésünk más dolgoktól függ. Egyaránt szükségünk van az élő és az élettelen dolgokra, a növényekre, az ásványokra, a levegőre és a vízre.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)

Lehet, hogy apánk a tulajdonának tekintett bennünket, mint egy házat, egy köteg pénzt vagy egy kocsit. Ha apánk ilyen volt, talán úgy gondolta, bármit megtehet velünk csak azért, mert a gyerekei vagyunk. Nem személyként, emberi lényként gondolt ránk, akinek joga van gondolkodni, cselekedni és követni mindazt, amit szépnek, jónak és igaznak hisz. Csak azt akarta, hogy az általa kitűzött utat kövessük. Miért ilyenek egyes apák? Vannak másfajta apák is, akik képesek sok tisztelettel bánni a gyermekükkel, mint szabad élőlénnyel.

Apánk talán azért bánt rosszul velünk, mert nem volt szerencséje. Nem tanulta meg az iskolában és a környezetétől, hogyan érezze és fejezze ki a szeretetet és a megértést. Ha őt hibáztatjuk, ha meg akarjuk büntetni, attól csak még többet fog szenvedni. Így nem tudunk segíteni neki. Ám ha megértjük, hogy nem volt szerencséje, az apánk felé irányuló haragunk szertefoszlik. Apánknak a szeretetünkre, nem pedig a büntetésünkre van szüksége.

Persze fontos a saját biztonságunk, hogy ne legyünk apánk közelében, ha fizikailag és érzelmileg romboló hatással van ránk. De ha elmenekülünk előle, az csak fokozza mindkettőnk szenvedését. Ha nem gyakoroljuk a tudatosságot a szüleinkkel kapcsolatban, akkor pokollá tesszük egymás életét.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)

Öleljük át a szenvedésünket, és tekintsünk a mélyére; sokat tanulhatunk belőle. Amikor a tároló-tudatunk legalján szunnyadó félelem magja feljön az elme-tudatunk szintjére, a gyakorlás abban áll, hogy az éber figyelem magját is meghívjuk: öltsön testet. Az éber figyelem segít tényleg jelen lennünk, hogy felismerjük és átöleljük a szenvedést, ne pedig elmeneküljünk előle. Eleinte az éber figyelmünk nem elég erős ahhoz, hogy elbírja a fájdalmunkat és a bánatunkat. Ám ha gyakorolunk, és különösen, ha egy közösség támogatja a gyakorlásunkat, az éber figyelmünk eléggé megerősödik ahhoz, hogy elbírjuk vele a fájdalmunkat, a bánatunkat és a félelmünket.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)