A testünk sejtjei megkülönböztetés nélkül együttműködnek egymással. Egy napon a bal kezemben szöget fogtam, a jobb kezemben pedig kalapácsot. Próbáltam felakasztani egy képet, de nem voltam túl tudatos. A szög helyett az ujjamra csaptam. A jobb kezem azonnal letette a kalapácsot, és segítségére sietett a bal kezemnek, mintha saját magát gondozta volna. A bal kezem nem lobbant haragra a jobb kezem iránt, mivel rendelkezik a megkülönböztetésmentesség bölcsességével. A jobb kezem pedig nem mondta: „Gondoskodom rólad, bal kéz, ezt nem szabad elfelejtened.” A bal kezem sem szólt így: „Jobb kéz, igazságtalanul bántál velem, jóvátételt követelek, ide azzal a kalapáccsal.” Nincsen te, nincsen én, nincsen megkülönböztetés; ők egyek. Olyan ez, mint a Szentháromság. Az Atyaisten ott van a Fiúistenben; a Szentlélek pedig ott van az Atyában és a Fiúban. Ez a kölcsönösen függő létezés. Az egyikben megpillantjuk a másik kettőt. Jött némi fájdalom, de mindkét kezem osztozott a szenvedésben, mivel egy szeretetteli kapcsolatban nem létezik megkülönböztetés. Ez az egykedvűség (upeksha). Ha jelen van a megkülönböztetésmentesség bölcsessége, akkor a boldogság és a szenvedés többé már nem különálló ügy.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)

Elmélyítve figyelmét, a meditációt gyakorló belátásra jut és bölcsességet nyer (prajna). A belátás megszabadíthat minket a szenvedéstől és a szolgaságtól. Meditálás során a bilincsek lehullanak, a belső szenvedést felépítő neheztelés, félelem, harag, reményvesztettség és gyűlölet átalakulnak, a kapcsolatok az emberekkel és természettel könnyebbé válnak, a szabadság érzése és öröm hat át minket. Ráébredünk, hogy belül és körülöttünk mi van. Frissebbek és élettelibbek vagyunk napi életünkben. Ahogy egyre szabadabbak és boldogabbak vagyunk, egyre kevésbé cselekszünk olyat, ami másnak szenvedést okoz, és képesek vagyunk önmagunkat megváltoztatni és körülöttünk másoknak segíteni tudunk szabaddá válni.

Thich Nhat Hanh: How to sit (2014)

Tegyük fel, hogy egy levelet tartok a kezemben. Mit látunk? A levél az levél, nem pedig virág. Ám a levél mélyére tekintve sok mindent láthatunk. Megpillanthatjuk a növényt, a napsütést, megláthatjuk a felhőt és a földet. Amikor kimondjuk a „levél” szót, tudatában kell lennünk annak, hogy a levél nem-levél összetevőkből áll. Ha elvesszük belőle a nem-levél összetevőket, mint például a napsütést, a felhőket és a termőföldet, nem marad levél. Ugyanígy van a testünkkel és önmagunkkal is. Nem vagyunk ugyanazok, és nem is különülünk el más élő és élettelen dolgoktól. Mindennel kapcsolatban vagyunk, és minden él.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)

Ha gyerekként bántottak bennünket, szinte minden, amit látunk vagy hallunk, visszarepíthet bennünket a fájdalmas képekhez. A múlt képeivel való folyamatos kapcsolat félelmet, haragot és kétségbeesést szülhet. Ezt „nem megfelelő figyelemnek” nevezzük (ayoniso manaskara), mivel elvon bennünket a jelen pillanattól, és visszarepít a régi szenvedéshez. Nagyon fontos, hogy amikor a figyelmünk ezekre a képekre irányul, legyen eszközünk a felmerülő bánat, félelem és szenvedés kezelésére.

A harang hangja emlékeztetőül szolgál, hogy hagyjuk abba a gondolkodást és a beszédet, és térjünk vissza a be- és kilégzésünkhöz.  A harangszó segít eltávolodnunk a szenvedés képétől, és emlékeztet, hogy élvezzük a mély belégzést, miközben mosolyogva elcsendesítjük a testünket és az elménket. Amikor felmerül a szenvedés, a gyakorlásunk abban áll, hogy belélegzünk, kilélegzünk, és ezt mondjuk: „Belélegzek, és tudom, hogy szenvedés van bennem.” A tudati tényező felismerése és átölelése a gyakorlásunk.

Ha mindez jól megy, tovább is juthatunk. Az éber figyelemmel és az összpontosítással visszatérhetünk a képhez, és megtudhatjuk, mi váltotta ki a felbukkanását: ez azért van, mert kapcsolatba kerültem azzal.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)