Ha gyerekként bántottak bennünket, szinte minden, amit látunk vagy hallunk, visszarepíthet bennünket a fájdalmas képekhez. A múlt képeivel való folyamatos kapcsolat félelmet, haragot és kétségbeesést szülhet. Ezt „nem megfelelő figyelemnek” nevezzük (ayoniso manaskara), mivel elvon bennünket a jelen pillanattól, és visszarepít a régi szenvedéshez. Nagyon fontos, hogy amikor a figyelmünk ezekre a képekre irányul, legyen eszközünk a felmerülő bánat, félelem és szenvedés kezelésére.

A harang hangja emlékeztetőül szolgál, hogy hagyjuk abba a gondolkodást és a beszédet, és térjünk vissza a be- és kilégzésünkhöz.  A harangszó segít eltávolodnunk a szenvedés képétől, és emlékeztet, hogy élvezzük a mély belégzést, miközben mosolyogva elcsendesítjük a testünket és az elménket. Amikor felmerül a szenvedés, a gyakorlásunk abban áll, hogy belélegzünk, kilélegzünk, és ezt mondjuk: „Belélegzek, és tudom, hogy szenvedés van bennem.” A tudati tényező felismerése és átölelése a gyakorlásunk.

Ha mindez jól megy, tovább is juthatunk. Az éber figyelemmel és az összpontosítással visszatérhetünk a képhez, és megtudhatjuk, mi váltotta ki a felbukkanását: ez azért van, mert kapcsolatba kerültem azzal.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)

Négyéves korunkban bizonyára azt gondoltuk: „Még csak négyéves vagyok, egy kisgyerek, a szüleim fia vagy lánya, kistestvér. Ám már akkor is apák, anyák voltunk. A múlt és a jövő összes nemzedéke a testünkben volt. Amikor teszünk egy lépést tavasszal a zöldellő fűben, minden ősünk velünk együtt lép. A lépteinkben honoló béke, öröm és szabadság átjárja az őseink és a leszármazottaink összes generációját. Az éber figyelem energiájával telve járunk, és minden lépésben felfedezzük, hogy az ősök és az utódok számtalan nemzedéke lép együtt velünk.

Amikor lélegzünk, könnyedek, nyugodtak és elengedettek vagyunk. Olyan módon lélegzünk, hogy az ősök és a leszármazottak összes generációja együtt lélegzik velünk. Csak ilyenkor lélegzünk a legnemesebb tanítások szerint. Csak némi éber figyelemre és egy kis összpontosításra van szükségünk ahhoz, hogy a dolgok mélyére tekintve meglássuk ezt. Eleinte használhatjuk a belső képeket, hogy elképzeljük, minden ősünk velünk együtt lép. Aztán lassanként már nem lesz szükség a képzeletünkre. A múlt és a jövő minden emberének léptét meglátjuk minden megtett lépésünkben.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)

A megbékélés akkor is lehetséges, ha nagyon messze van az, akivel meg akarunk békélni, nem hajlandó felvenni a telefont, nem akarja felbontani a levelet, vagy már elhunyt. Lehet, hogy az illető az apánk, az anyánk, a testvérünk, a lányunk vagy a fiunk. Lehet, hogy életben van, de az is lehet, hogy már meghalt. Megbékélésre akkor is van mód. Ez ugyanis annyit tesz, hogy magunkban keresünk megoldást a béke helyreállítására. Tudjuk, hogy ott az újrakezdés lehetősége, hogy ismét megújulhat minden. Talán már meghalt az anyánk. De mélyre tekintve meglátjuk, hogy bennünk tovább él. Nem létezhetünk az anyánk nélkül. Ott van bennünk akkor is, ha utáljuk, haragszunk rá, még gondolni sem akarunk rá. Sőt, ennél is többről van szó: ő mi vagyunk. Mi pedig ő vagyunk. Az anyánk gyermeke vagyunk. Anyánk folytatódása vagyunk. Mi vagyunk az anyánk – akár tetszik, akár nem. A megbékélésre a bensőnkben kerül sor. A megbékélés anyánkkal, apánkkal, a fiunkkal, a lányunkkal vagy a partnerünkkel annyit tesz, hogy megbékélünk saját magunkkal.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)

Képzeljünk csak el egy kukoricaszemet, amit elvetünk. Hét nap múlva kirügyezik és szárba szökken. A magasra nőtt kukoricaszárban már nem látjuk a magot. Ám a mag nem halt meg. Továbbra is ott van. A mélyére tekintve megláthatjuk a magot a kukoricaszárban. A mag és a szár nem két különálló entitás – az egyik a másik folytatódása. A szár a mag folytatódása a jövő irányába, míg a mag a szár folytatódása a múlt felé. A kettő nem ugyanaz, és nem is különálló dolog. Mi és az anyánk nem vagyunk ugyanaz az ember, de két különálló személy sem vagyunk. Ez nagyon fontos tanítás. Senki sem létezhet önmagában, egyedül. Kölcsönösen függő létezésben, mindenkivel és mindennel kapcsolatban kell lennünk.

A testünk vagy tudatunk egyetlen sejtjét szemügyre véve felismerjük magunkban az ősök minden nemzedékének jelenlétét. Az őseink nem csak emberi lények. Az emberek megjelenése előtt más fajok voltunk. Fák, növények, füvek, ásványok, mókusok, szarvasok, majmok és egysejtűek. Az ősök összes generációja jelen van a testünk és az elménk minden egyes sejtjében. Az élet áramának folytatódásai vagyunk.

Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)