Szerintem a mosogatás csak akkor idéz kellemetlen képzeteket, ha az ember nem csinálja. Többnyire inkább halogatjuk, és ha egy mód van rá, másra hárítjuk ezt az „alantas” műveletet. Ritkán szánjuk rá magunkat önként és szívesen. Pedig, ha egyszer ott állunk a mosogató előtt feltűrt ingujjban, könyékig mosogatólében, akkor már nem is olyan borzasztó. Jómagam szeretek elbíbelődni minden tányérral, érezni a vizet, a tányér felületét, odafigyelni minden mozdulatra. Tudom, hogy ha minél hamarabb túl akarok lenni az egészen, hogy végre leülhessek teázni, akkor nyűggé válik a dolog, minden percét nyögöm és utálom. Kár lenne ezt az időt ilyen kínos lázongásban, elégedetlenségben eltölteni, hiszen önmagában minden perc, életünk minden pillanata csoda. Maguk a tányérok és a tény, hogy itt vagyok és mosogatom őket, csoda! Minden elmosott csésze, minden kitalált vers, minden megkondított harang egyformán csoda, mind pont ugyanolyan értékes. Egyszer, amint épp egy bögrét mosogattam, hirtelen megéreztem, hogy mozdulataim éppolyan lágyak és ünnepélyesek, mintha az újszülött Buddhát füröszteném. Ha a Buddha ezt olvasná, biztosan örülne neki, egyáltalán nem sértené, hogy egy bögréhez hasonlítottam.

Thich Nhat Hanh: Szívem, a Nap (http://ursuslibris.hu/szivem-a-nap/)

Időnként – hogy emlékeztessük magunkat arra, hogy eljött az ideje a lazításnak, a békességnek – fenntarthatunk magunknak némi időt az elvonulásra: egy éberségben töltött napot, amikor lassan járunk, mosolygunk, teázunk egy barátunkkal és élvezzük az együttlétet, mint a legboldogabb emberek a Földön. Ez nem is visszavonulás, hanem ajándék. A séta közben végzett meditáció, a konyhai és kerti séta során, az ülőmeditáció alatt, egész nap gyakorolhatjuk a mosolygást. Először nehéznek találhatjuk a mosolygást, de gondolkozzunk el azon, vajon miért. A mosoly azt jelenti, önmagunk vagyunk, uralkodunk magunkon, és nem veszítjük el a tudatosságunk. Ilyen mosolyt lehet látni a buddhák és bódhiszattvák arcán.

Thich Nhat Hanh: A béke légy te magad (http://ursuslibris.hu/a-beke-legy-te-magad/)

Ha egy székre tekintünk, látjuk, hogy fából van, de általában nem vesszük észre a tölgyet, amiből készült, az erdőt, az asztalost és a saját tudatunkat. Ám ha meditálunk rajta, akkor a széket minden egyébbel összekötő, egymással összefonódó kapcsolatok végtelenségében megpillanthatjuk az egész világmindenséget. A szék jelenlétében feltárul a tölgyfa jelenléte. A falevél jelenlétében feltárul a napfény jelenléte. Az almavirág jelenlétében feltárul az alma jelenléte. A gyakorló így szemlélődve megpillantja a sokban az egyet és az egyben a sokat. Még mielőtt megpillantaná a széket, a valóság lüktető szívében már kitapintja annak jelenlétét. A széket nem lehet elkülöníteni a világ többi részétől. A szék nem egyéb, mint közte és minden egyéb dolog között létesülő kölcsönös kapcsolatoknak az egész univerzumra kiterjedő hálózata. A szék azért van, mert az összes többi dolog létezik. És ha ez a szék nem létezne, akkor semmi más sem létezhetne.

Thich Nhat Hanh: Szívem, a Nap (http://ursuslibris.hu/szivem-a-nap/)

A legtöbb ember csak hullámként éli át önmagát, és közben teljesen megfeledkezik a vízről. Hozzászoknak, hogy a születés és halál által kijelölt keretek között éljenek, tudomást nem véve arról, ami nem születés és nem halál. Ahogyan a hullám is részt vesz a víz életében, mi is részesülünk a nem születés és nem halál életében. Csupán tudomást kell szereznünk erről, tudatosítanunk kell magunkban, hogy a nem születésben és a nem halálban élünk. Minden benne van a tudomás szóban. Tudomást venni erről, egyszerűen csak tudni róla, ebből már következik az átélés, a megvalósítás is, ami nem egyéb, mint éberség. Minden meditatív tevékenység a felébresztésünkre irányul, hogy tudomást szerezzünk erről az egyetlenegy dologról: a születés és halál semmilyen formában nem érinti igazi valónkat

Thich Nhat Hanh: Szívem, a Nap (http://ursuslibris.hu/szivem-a-nap/)