Harag a nappaliban

Nem könnyű szeretetteljesen beszélni: szorgalomra van szükség. Mindenek előtt gyakorolnunk kell azt, hogy ne tápláljuk a bennünk élő kártékony csírákat. A buddhizmus keretein belül az elme lehetséges állapotairól úgy beszélünk, mint csírákról vagy magokról. Mindannyian minden csírát magunkban hordozunk. Nem feltétlenül van tudomásunk róluk, ám azok tudatosságunk alsóbb szintjén mind ott vannak. A csírák őrzik a különböző érzelmekké, gondolatokká és érzetekké válás lehetőségét. Amint valami hatást gyakorol az egyik csírára, például valaki kellemetlen dolgot mond, ami a haragunkat öntözi, akkor a düh csírája tudatunk felső szintjén, az elménkben szökken szárba. A szeretetteljes beszéd megköveteli, hogy észre vegyük, amikor olyan ártalmas magokat locsolunk, mint az irigység, harag, megkülönböztetés avagy az elkeseredés. A tudatos légzés vagy a sétáló meditáció nyugtató bölcsődalként tudatosságunkkal veheti körül a káros csírát, hogy rávegyük: ismét szunnyadjon el. Tudatunk alsóbb szintje akár a pince, míg elménk akár lakásunk nappali szobája. Ha megengeded, hogy dühöd feljöjjön a pincéből, akkor elterpeszkedik az egész nappalidban. S ha azt is megengeded, hogy hosszú ideig maradjon, akkor annak csírái megerősödnek tudatod alsóbb régióiban; jelentősége megnő és könnyebben támad fel. Ha minden nap dühös vagy, akkor haragod csírája egyre nagyobbra nő és a növekedés egyre nehezebb lesz az együttérzés számára. Együttérzés nélkül nehéz szeretetteljesen beszélni.

Thich Nhat Hanh (2017). „How to fight”. Paralax Press, Berkeley, California.