A mindennapi életünkben gyakran csak a testünk van jelen, míg az elménk elkalandozik. Talán a múlt ejti foglyul, vagy a jövő foglalkoztatja, a teendőinken, a haragunkon vagy az aggodalmainkon jár az eszünk. Ott vagyunk, de mégsem vagyunk jelen. Nem vagyunk hozzáférhetőek önmagunk és mások számára. Tehát a gyakorlat abban áll, hogy visszatérünk a légzésünkhöz.
A légzés hidat képez a test és az elme között. A testünk és az elménk önkéntelenül találkozik, amint elkezdünk figyelmet szentelni a légzésünknek. Ezt nevezzük a „test és elme egységének”. A légzésünk megnyugszik, amiből a testünk és az érzéseink egyaránt profitálnak. Ez a béke gyakorlása. Megérkezünk az itt és mostba, a jelenlétünk teljes, átjár bennünket az élet, így pedig megérinthetjük az élet csodáit. Ez az egyszerű gyakorlat csodát tehet – meghozhatja bennünk minden pillanat mély átélésének képességét.
Hazatérünk a testünkhöz, hogy tudatosítsuk magunkban a létezését és gondját viseljük. Lehet, hogy elhanyagoltuk vagy rosszul bántunk vele. A tudatosságunkkal átöleljük a testünket, és tudatosítjuk, hogy van-e bármi benne, ami a figyelmünket kéri. Felfedezhetjük, hogy olyan életet éltünk, amitől a feszültség, a fájdalom és a stressz régóta felhalmozódott a testünkben.
Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)
