Ha a dolgok kölcsönös egymástól való függését szemléljük, könnyen belepillanthatunk a valóság igazi természetébe, és átérezhetjük a minden lényt egyformán fogva tartó rettegést, szorongást, kétségbeesést és reménységet. A levélen mászó zöld hernyót figyeljük, és átéljük ennek a kis csúszómászónak a pótolhatatlan egyszeriségét; nem a saját, önös, emberi nézőpontunkból vesszük szemügyre, hanem a kölcsönösen függő létezésünkön alapuló áthatásban gyökerezve. Ha egyszer a mélyére látunk ennek a mindent magába foglaló egységnek, és ráébredünk minden élet pótolhatatlan egyediségére, nem visz rá a lélek bennünket, hogy elpusztítsunk akár egy ilyen kis hernyót is. Ha pedig egy nap mégis meg kell ölnünk, úgy érezzük, ezzel önmagunkat is megcsonkítjuk, a hernyóval együtt bennünk is maghal valami.
Thich Nhat Hanh: Szívem, a Nap (http://ursuslibris.hu/szivem-a-nap/)
